Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyeteme - 2016 -9.

Nyomtatás

 Beharangozó levél 9.

Kedves Kolléga!

 

Az elmúlt időszakban hasonlóan érezhettem magam, mint Mikes Kelemen a rodostói levelek írása közben, bár a helyzetem több szempontból különbözött. Én nem fiktív leveleket fogalmaztam meg, hiszen – bár nem pontos névvel és címmel – tudtam, hogy valós személynek, személyeknek írok. Önnek kedves kolléga, aki időt szánt elolvasásukra, és talán elgondolkodott, hogy éljen-e az Egy csónakban evezünk, Mesterpedagógusok II. Sonkádi Szabadegyeteme invitálásával. Nem arról számoltam be, hogy mi történt az elmúlt időszakban, hanem arról, hogy mit is tervezünk társaimmal, barátaimmal. Végül pedig nem a száműzetés keserű kenyerét ettem, hanem ingáztam Sonkád és Budapest között, szerveztem a tervezett programokat, összességében tettem a dolgom. Mint polgármester, mint iskolaigazgató, mint mesterpedagógus, általában, mint nyughatatlanul nyüzsgő, új utakat kereső ember.

Ez az utolsó invitáló, beharangozó levelem a Magister Campus kapunyitása előtt. A következő már a jelentkezésre való felhívás, a jelentkezési lap és az egyéb csatolt dokumentumok lesznek. Kísérje figyelemmel a honlapot.

Nem buzdítom arra, hogy eljöjjön a Szabadegyetemre, csak felhívom a figyelmét arra, hogy a szabadidőből megéri négy napot Sonkádra áldozni, mert:

-        -  ha tavaly is itt volt, már tudhatja, hogy nagyszerűen fogja érezni magát,

-        - ha tavaly nem sikerült eljönnie, máig bánhatja, de most pótolhatja,

-        - minden megyéből érkeznek egyének és közösségek, akiktől lehet tanulni, akikkel lehet „hálózatosodni”,

-        - első kézből nyerhet információkat, hallhatja meghatározó döntések hátterét és céljait,

-         - a tanulás, az élményszerzés, a kapcsolatteremtés és a szórakozás négy napja vár Önre.

Meggondoltam, mégis arra buzdítom, hogy jöjjön el. A Mesterpedagógusok II. Sonkádi Szabadegyetemét ki lehet hagyni, de kár lenne érte. Egy virtuális utazásra invitálom, „Egy csónakban evezünk”. A csodálatos Túron üljünk be a csónakba, ragadjuk meg az evezőket és jussunk le a Kisbukóig. Szálljunk ki, hiszen a zúgón úgy sem lehet evezve átjutni, és nézzünk balra. Ott a Magister Campus, a lehetőségek területe. Csak hallgatni kell és beszélni, ülni és mozogni, befogadni és átadni, tanulni és szórakozni. Ha mindezt megteszi, akkor 2016. július 3-án délután fáradt lesz és boldog.

Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt.

Üdvözlettel:

Iszák Tibor, Sonkád község polgármestere


 Kis visszatekintés az elmúlt évi rendezvényre...

Thursday the 28th. Sonkádi szabadegyetem. Joomla 3.0 templates. All rights reserved.