Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyeteme - 2016 - 6.

Nyomtatás

Beharangozó levél 6.

Kedves Kolléga!

 

A Mesterpedagógusok II. Sonkádi Szabadegyeteme szervezői az „üzleti tervben” megfogalmazták a rendezvény legfontosabb céljait. Ezek közül – most a teljesség igénye nélkül - emelek ki néhány kulcsfontosságú meghatározást:

-  intézményvezetőket, mesterpedagógusokat – minősítési, pedagógiai szakmai ellenőrzési feladatokat ellátó szakértőket, kutatótanárokat és szaktanácsadókat - hozzájuttatni a legfrissebb és aktuális információkhoz,

-          visszacsatolás a szakpolitika döntéshozói, koordinálói felé,

-          szakpolitika és gyakorlati megvalósítók közvetlen konzultációja,

-          ismeretek továbbítása a munkahelyi közösségekben.

Szép tervek, mondhatná rá bárki. Mindjárt lehet erre kontrázni is: hogyan gondolják? Ha csak áll a „nagyember” a pulpitus mögött és folyamatosan beszél a mikrofonba, valóban megvalósulhat az első cél. Ez azonban olyan, mint az – okkal és ok nélkül - oly sokat támadott frontális tanítás. Ő mondja, én hallgatom és befogadom. Közben viszont véleményt is formálok, természetesen csak magamban, vagy esetleg halkan a mellettem ülőnek. És máris – rosszabb esetben – elvesztem a fonalat. Ezzel nem degradálom az előadások fontosságát, sőt véleményem szerint nélkülözhetetlenek. Kell azonban valami több is, más is.

Tavalyi hallgatóink közül többen megfogalmazták, hogy szeretnének több alkalommal közvetlenebb konzultációt az előadókkal, kiemelten a szakpolitika vezetőivel. Erre már korábban is volt – spontán – lehetőség. Bár a Szabadegyetemen is létesül VIP részleg, de az előadók nem zárkóznak be oda, a Campus területén a hallgatók közt is megtalálhatók, megszólíthatók. Tapasztalható, hogy az államtitkár, a helyettes államtitkár, az elnök és az egyéb beosztású vezető is ember. Meghallgatja a kérdést, válaszol és esetleg visszakérdez. Ha megteheti – hiszen nem minden publikus – felvillantja a kijelölt célokat, megmagyarázza az okokat. A találkozásról lemaradók és a bátortalanok azonban nem jutnak ily módon egyéb közvetlen információkhoz. Így volt tavaly és hasonlóképpen lesz az idén is. És még ennél több is…

Van úgy, hogy egy valaki által feltett kérdésre adott válasz több tucat kollégát is érintene, azonban a spontán beszélgetés nem teszi lehetővé az információáramlást. A másik oldalról nézve pedig őrületbe kergetheti a „fontos embert”, ha lépten-nyomon mindenkinek ugyanarra a kérdésre ugyanazt a választ kell ismételgetnie. Ezért szervezzük meg azt, hogy a kérdéseket előzetesen írásban el lehessen juttatni hozzánk, és azokat – vagy a legtöbb megegyező felvetést kiválasztva – egy esti fórum keretében feltegyük az érintetteknek. Azután jöhetnek élőben az azonnali kérdések és azonnali válaszok. Csak bátran kollégák! Bíztatjuk Önöket, mint Moldova, Titkos záradék című művében a gyárigazgató a munkásokat J.

 

És ha ez még nem lenne elég - ahogy a tévés árureklámokban szörnyű módon el szokott hangozni – van egy újabb meglepetésünk. Egy-egy témasziget keretében is lehetőséget biztosítunk az ágazati vezetőkkel való közvetlen konzultációra. Beszéljék meg mindazt, ami az előadásokból kimaradt.

  

Üdvözlettel:

Iszák Tibor, Sonkád község polgármestere

Friday the 29th. Sonkádi szabadegyetem. Joomla 3.0 templates. All rights reserved.