Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyeteme - 2016 - 4.

Nyomtatás

Beharangozó levél 4.

Kedves Kolléga!

 

Azt ígértem, hogy a Szabadegyetem „olyan lesz mint a tavalyi, és mégis teljesen más”. Amennyiben leegyszerűsítjük a programot, és csupán a főszavakat nézzük, valóban szembetűnő az egyezőség: előadások és témaszigetek. Sőt ezeket az elmúlt évivel azonosan egészíti ki az esti sáv, az M-klub (többen érdeklődtek, ezért elárulom, hogy ez mit is takar: Magister-klub).

2015-ben dominánsan jelentek meg az előadások, egységesen 30 perces – amennyiben tartotta az időkorlátot az előadó - ritmusban váltották egymást. Idén a témától függően 20, 30, 45 és 60 perces előadásokat tervezünk. Mindezzel együtt, a négy napra széthúzva sincs arányában több előadás, mint a Szabadegyetem első évében. Tavaly a második napon húsz témasziget állt a hallgatók rendelkezésére, ezek szervezésére sok javaslat érkezett, melyeket megfogadtunk. Most mindegyik napra szervezzük ezt a formát, összesen harminc témasziget lehetősége közül választhatnak hallgatóink.

Változást jelent, hogy több tavalyi előadó idén már nem szerepel. Részint bizonyos tisztségeket más személyek töltenek be. Egyes szervezetek 2016-ban, illetve a Szabadegyetem idején már nem léteznek, ezért a korábbi meghatározó szereplőiknek nem áll módjukban friss, közérdekű információkkal szolgálni. Ugyanakkor lesznek változatlan szerepkörben, de komoly érdeklődésre számot tartó témákkal visszatérő előadóink. Előfordul, hogy elmúlt évben is előadó szereplőnk immár új szervezetben új funkciót betöltve, ezért más területet képviselve tájékoztat újdonságokról. Természetesen szerepet kapnak új előadók, új területekről, új témákkal is, hiszen a köznevelés rendszerében a változások folyamatosak.

Amiket senki nem keressen a 2016. évi programban, azok a projektek. Tavaly az Oktatási Hivatal és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ TÁMOP projektjei domináns szerepet kaptak az előadásokon és – kiemelten – a témaszigeteken. Ezek a projektek „kifutottak”, céljaikat megvalósították, eredményeiket ismerjük és alkalmazzuk mindennapi munkánk során. Szakmai megvalósítóik – őszinte sajnálatomra – nem rendelkeznek olyan témákkal, amelyekkel a széles nyilvánosság elé állhatnának.

Az előadásokon és a témaszigeteken – pár meglepetést leszámítva – dominánsan a tavalyi intézményi kör képviselteti magát. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatási Hivatal és a – legalábbis a hírek szerint a Szabadegyetem első napján e névvel bíró – Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Vezető tisztségviselői, első kézből hiteles tájékoztatást adnak a programok résztvevőinek. Terveink szerint nem csak előadásokon…

Az M-klub képviseli minden este 20.00 órától azt a szabad sávot, amely jelentheti a szabadon választott szórakozás lehetőségét. De erről majd később…

  

Üdvözlettel:

Iszák Tibor, Sonkád község polgármestere


 

Kis visszatekintés az elmúlt évi rendezvényre...

Thursday the 18th. Sonkádi szabadegyetem. Joomla 3.0 templates. All rights reserved.