5. Sonkádi Szabadegyetem - előzetes információk 2.

Nyomtatás

 

 

 

Kedves Kolléga!

 

Régen jelentkeztem új levéllel. A „csönd” nem az jelenti, hogy nem történik semmi, a háttérben intenzív munka folyik. A szervezők – vállaljuk magunkat névvel: Tóth Mária, Iszák Tibor, Hollósi Géza - azon dolgoznak, hogy a jubileuminak tekintett „Egy csónakban evezünk” Mesterpedagógusok V. Sonkádi Szabadegyeteme érdeklődést felkeltő, fantáziát megmozgató, ismeretbővítő és inspiráló legyen. Ezért választunk témákat, kérünk fel szervezeteket arra, hogy képviseltessék magukat, de főként mégiscsak azért, hogy a bennük felhalmozódott tudást, ismeretet és információt adják át a jelenlévő hallgatóknak.

Úgy döntöttem, hogy idén is több ponton is változtatok a Szabadegyetemet beharangozó időszak gyakorlatán, tematikáján. Az első évben egyszerűen kiküldtünk minden mesterpedagógus kollégának egy jelentkezési lapot, melyhez mellékeltük az időpontot és a programot. A következő évtől már gyakori volt a jelenlét a honlapunkon, és levelek sokaságával tájékoztattam Önt az éppen folyó munkáról. Tavaly maximálisra növeltük intenzitásunkat, hiszen egyedülálló módon egy kérdőívvel dönthették el kollégáink, hogy mikor és milyen tartalommal szervezzük meg az eseményt. Az erre reagáló írásaim folyamatosan jelentek meg elektronikus hírközlő felületünkön.

Idén kevesebb írásom jelenik meg a honlapon. Nem lustaságból, hanem eltervezett módon. Nem lehet és nem is kell minden évben „közvéleményt kutatni”. Ami jól bevált, az alkalmazható ismét, csak aktualizálni kell és kiegészíteni újdonsággal. Már ebbe tartozik, hogy több mint négy hónappal az esemény előtt nyilvánosságra hoztam, hogy a

Mesterpedagógusok V. Sonkádi Szabadegyeteme

2019. június 27-30. között

kerül megrendezésre. Amit további újításként kívánok bevezetni, hogy már a jelentkezés lehetősége előtt egyre több konkrétumot közlök az előadókról, témasziget vezetőkről és magukról a témákról. Sőt, úgy döntöttem, hogy a teljes – abban az időpontban aktuális - programot is nyilvánosságra fogom hozni, még jócskán a jelentkezések megkezdése előtt. Minden érdeklődőnek legyen lehetősége eldönteni, hogy eljön-e, a szabadidejéből áldoz-e arra, hogy június utolsó napjaiban Sonkádon találkozzon régi ismerősökkel, megismerhessen új kollégákat, tanulhasson és tapasztalatot adhasson át, és természetesen szórakozzon.

A fenti, utolsó szóra hivatkozva elárulom, hogy a szabadidős programok előkészületeivel állunk leginkább „csehül”. Ami biztos: lesz olyan, ami megegyezik a Szabadegyetem öt éve állandó címével. Érthető, hogy a legrégebbi hagyományunk, a fáklya út végén virágdobás a Túrba sem marad el, és lesz dal, tánc, derű.

Ami a szakmai tartalmai illeti? Kiválasztottuk a 0. nap estéjén vetítendő filmet – láttam, igazán elgondolkodtató –, melynek feldolgozására másnap reggel a tavaly megszokott csapattal lesz lehetősége mindenkinek. Ezt követően a minden évben várt OH-s tisztviselők vezetésével a mesterpedagógusi feladatellátás támogatása valósul meg új ismeretek átadásával és tapasztalatok feldolgozásával.

Nem szeretnék most minden programelemet ismertetni, és bevallom, nincs is rá lehetőségem, hiszen a napokban is folynak a tárgyalások például a szakképzés és a digitális oktatás területén érdekelt szervekkel, oktatási szakemberekkel, szakpolitikusokkal. Négy nevet azonban már most bátran nyilvánosságra merek hozni. Ők egyaránt vezetnek témaszigetet és tartanak előadást. Dr. Szőke-Milinte Enikő, L. Stipkovics Erika, Dr. Gloviczki Zoltán és Dr. Aáry-Tamás Lajos mindannyiunk örömére aktívan jelen lesznek. Bár tegyük mindjárt hozzá: ha nem jön közbe semmi váratlan esemény. Mindannyian visszatérők, de lesz, aki új szerepet is kap. Írhatnék természetesen további neveket is, hiszen többekkel megállapodtam, azonban maradjon valami a következő írásomra is.

Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt.

 

Sonkád, 2019. március 11.

 

Üdvözlettel:

Iszák Tibor, polgármester