Mesterpedagógusi esetleírások 5.

Nyomtatás

 

Kedves Kolléga!

 

Új szerző mutatkozik be. Nem fogom ezt minden alkalommal bejelenteni, de őt – bár nem én kértem fel az írásra – személyesen ismerem és elismerem. Majd két évtizede kiválóan irányít egy nagy gimnáziumot, melynek munkáját nemcsak a tanulók és a szülők, hanem a társadalmi és szakmai környezete is elismer. Mesterpedagógus és mester pedagógus, akinek a szavára érdemes odafigyelni.

A közönség elé tárt eset már önmagában is több tanulságot hordoz. Lehetünk úgy őszinték, hogy elfogadjuk és korrigáljuk a tévedésünk. Tanulni még a mestereknek is folyamatosan kell, és még szerencsés eset, ha erre a saját tapasztalata motiválja. Elgondolkodhatunk azon, hogy az általunk meghozott döntés vajon motiváló-e annyira, hogy további fejlődésre ösztönözzön. 

Az esetleírás utolsó mondatait olvasva eszembe jutott, hogy egyik – az oktatás területén dolgozó – barátom szokta emlegetni: ha a minősítések majd 90 %-a kiváló, akkor hogy lehet a helyszíni oktatással, a közvetlen pedagógus-diák szakmai kapcsolattal baj? Szerinte e területen valami nagyon nem stimmel. Hát…

Amennyiben Ön az olvasottakra reagálni szeretne vagy közzé kívánja tenni a saját minősítési és/vagy tanfelügyeleti eljárási tapasztalatát, változatlanul írhat nekünk az

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címünkre. 

Továbbra is várjuk közzétételre szánt levelét. A beérkezett anyagokat szükség esetén szerkesztjük, de a megjelentettek esetében a tartalom lényegén semmiképpen nem változtatunk. Amire kiemelten ügyelünk: ne legyen konkrétan beazonosítható egyetlen személy és helyszín sem. Előre köszönöm megtisztelő bizalmát, és azt, hogy részt vállal a honlap tartalmának gazdagításában.

Remélem, a következő hónapokban is elgondolkodásra alkalmas írásokat jelentethetünk meg, és általuk segíthetjük az Ön szakmai épülését.

Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt!

 

Sonkád, 2018. január 21.

 

Üdvözlettel:

Iszák Tibor

polgármester

 

 

Az elutasítástól a kiváló minősítésig

 

Az elmúlt évek szakértői feladatellátásában több olyan eset is történt, amit szívesen leírnék azért, hogy mások ne járják be ugyanazt a zsákutcát, amit nekem sikerült, hiszen az egymástól tanulást ebben a munkában is fontosnak gondolom. Az alábbi példa a nálam körültekintőbb szakértőknek nem nyújt segítséget, a többieknek azonban figyelem felhívó lehet.

Ismert tény, hogy a bizottság háromtagú és a szakos szakértő értékelése esik legnagyobb súllyal a latba. Így talán a legfontosabb dolog, hogy ebben a szerepben legyünk a legkörültekintőbbek. Most még sem erről a feladatról, hanem az elnöki szerepkörről szeretnék egy esetet leírni.

A kezdeti feladataim egyike egy általános iskolába vezetett, ahol egy számomra csak a gyermekeim életéből ismert területen kellett szakértői feladatot teljesítenem. 

Gyakornok kolléga minősítő vizsgájáról van szó, aki a napköziben dolgozik és ennek megfelelően ebben a feladatkörében minősült. 

Középiskolai pedagógus vagyok, így nyilván csak elnöki feladatot kaphattam. A portfólió megnyitását követően rögtön felvettem a kapcsolatot a szakos szakértővel, és kértem, hogy 1-2 napon belül legyen kedves jelezni nekem, ha valami olyat talál, ami miatt hiánypótlást kell kérnünk a pedagógustól.

Magam is olvasni kezdtem a portfóliót és bizony nagyon hiányosnak találtam a munkát. Szokatlanok voltak az egyes elemek is, furcsállottam a témaválasztást, nem találtam megfelelőnek a tematikus tervet sem.

Mivel ez egy májusi időszak volt, először csak felületesen átfutottam a portfóliót és inkább az iskolai egyéb feladataim kötötték le igazán a figyelmemet.

Hamarosan jelentkezett a szakos szakértő kollégám, aki egy nagyon komoly javaslattal állt elő. Írjunk az OH-nak, hogy ez a portfólió nem megfelelő és állítsuk le a folyamatot. Kb. ugyanazokat a problémákat fogalmazta meg, amit én is érzékeltem egy felületes olvasás után. Több dokumentum pótlására lenne szükség, így sajnos a minősítő vizsga helyszíni látogatására már sor sem kerülhet, vélte a szakos kolléganőm és én nem vitatkoztam, mert magam sem éreztem értékelésre megfelelőnek a portfóliót.

Letöltöttem a „Nyilatkozat” nevű formanyomtatványt, és igyekeztem pontosan kitölteni, hogy mihamarabb megerősítést kapjunk arra, hogy valóban alaposak az indokaink, amiért ezt a kolléganőt nem engedjük a minősítő vizsgára.

Hangsúlyozom nagyon zsúfolt időszak volt, így maximálisan elfogadtam a szakos kolléganő véleményét és nem néztem át még egyszer a portfóliót, hanem elküldtem az elutasítási kérelmet. Megbeszéltük, hogy megvárjuk a választ, addig nem értékelünk és nem adunk, nem is adhatunk tájékoztatást az intézménynek. (Számomra ez volt a legrosszabb érzés, mert az előzetes kapcsolatfelvétel alapján, tudtam, hogy készülnek az intézményi látogatásra, de a szakos szakértő kollégámmal együtt betartottuk a szabályt.)

7 nappal a látogatás napja előtt megérkezett az OH elutasító válasza, miszerint a minősítő vizsgát le kell folytatni, mert a szükséges dokumentumok benne vannak a portfólióban és a kifogásainkat az értékelésben kell érvényesíteni. (Ma is hálásan gondolok arra, hogy ezt a döntést hozták.) A választ továbbítottam a szakos szakértő kollégámnak is és megkértem, hogy ennek szellemében dolgozzunk tovább.

Itt már az alapos értékelés következett számomra is, félretéve az egyéb munkáimat. Ismét nekiláttam a tematikus tervnek és a foglalkozási terveknek és valahogy úgy tűnt, mintha egy sablont használt volna a kolléganő. Sajnos csak ekkor kezdtem utánanézni annak, hogy van-e az OH honlapon bármilyen ajánlás a napközis pedagógusok számára. VAN! 

Megnéztem és alaposan leizzadtam, mert a kolléganő szinte mindenben megfelelt az ajánlásban leírtaknak. Gyorsan értesítettem a szakos szakértő kollégámat is erről a tényről.

Innentől nem részletezem a folyamatot, hiszen azt mindenki ismeri, csupán néhány fontos későbbi mozzanatot emelek ki.

A helyszíni látogatásra nagy érdeklődéssel érkeztem, mint általában mindig, mert számomra ez az igazi értékelési terep, gyerekek között látni a pedagógust. Egy gyermekszerető, jól felkészült gyakornokkal találkoztunk, aki a Tőle telhető legjobbat próbálta bemutatni nekünk.

Az intézményvezetője tárgyilagosan, de szeretettel mondott véleményt a látott foglalkozásokról és a kolléganő intézményi feladatvégzéséről.

Majd következett a végső értékelés, amelyre még a helyszínen sor került, amihez a leírt előzmények miatt ragaszkodtam. Egyeztető eljárásra nem került sor, de a szakos szakértő kolléga szerint minden indikátor kiváló szintű volt. Erre, az akkor még 77 indikátor kitalálói sem számítottak egy gyakornok esetében. (Az intézményi delegálttal, aki az intézményvezetője volt, eltért az értékelésünk a szakos kollégáétól, ugyanakkor sok helyen teljesen azonos volt.)

Az esetnek több tanulsága is van. Számomra a legfontosabb, hogy elnökként is először a szakterületi útmutató megismerésével kell kezdeni az értékelést, azóta ezt teszem.

A másik, hogy érdemes komolyan elgondolkozni azon, hogy ha az elutasítástól indulunk, akkor mi késztet bennünket arra, hogy csupa kiváló minősítést adjunk? 

A harmadik, hogy mit üzenünk egy gyakornok kollégának, ha csupa kiváló értéket kap minden indikátorra? Tökéletes vagy, semmiben sem kell már fejlődnöd. 

Ezzel segítünk?