Vélemények feldolgozása, 2017 - szöveges javaslatok 2.

Nyomtatás

 

Kedves Kolléga!

 

 

Bevallom, nem számítottam ilyen nagyszámú szöveges kiegészítésre, megjegyzésre és javaslatra. A második tájékoztatót írom a sorozatban, és ezzel még nem lesz vége. Természetesen ez nem teher, hanem váratlan öröm. Jó érzés, hogy sokaknak fontos, amit csinálunk, sokan velünk együtt gondolkoznak, s javaslatokat fogalmaznak meg.

Már az előző írásban is látható volt, hogy akad az idézetek között egy rövid mondatban megfogalmazott gondolat, és hosszú sorokban kifejtett állásfoglalás. Nem lesz ez másképp most sem, de a válasz hosszúságát nem befolyásolja, hogy milyen hosszúságú a megjegyzés. Egyetlen elvárásunk e tárgyban magunkkal szemben, hogy a reagálás is őszinte és tárgyilagos legyen.

Nincs szükség hosszabb bevezetőre, lássuk a lényeget!

 

 

Jó lenne ha helyet kapna az óvodai nevelés területe is.

 

„Óvodai feladatellátás kérdései szélesebb spektrumon (Pedagógusképzés- mesterképzés kérdései, óv. ped. hiány megoldási lehetőségei, 0. és  9. osztály kérdése, óvodai fenntartók).

 

Kutatási témák óvodai területen, nem szakmai: több szabad program lehetőség esetleg valamilyen program felajánlással, mint ez évben a 0. napon.

 

Az óvoda helye a köznevelésben, távlati célok (óvoda-iskola átmenet változása).

 

Köszönöm a lehetőséget a rendezvény szervezését megelőző igénymérésben!

1. Az előzőévekhez hasonlóan szeretném most is felhívni a figyelmet arra, hogy a minősítés és a külső szakmai ellenőrzésnek is vannak intézményspecifikus tartalmai, illetve a "puding próbája" során megélt tapasztalatok átadásával sokat segíthetnének egymásnak a résztvevők. Speciálisan az óvodára mint intézmény típusra gondolok, ahol a tanulás-tanítás szervezése az iskolaival összehasonlítva más, és ez számos esetben a tartalmakat is befolyásolja, illetve megkülönbözteti az egyéb más intézménytípusoktól.

2. A minősítés és a tanfelügyeleti ellenőrzés mellett javasolnám, hogy az önértékelések is szerepeljenek a szabadegyetemi témák között, mivel tapasztalatom szerint ezek megvalósítása igen széles skálán mozogva más-más módon segítik meg egyrészt a pedagógusokat, másrészt a szakértők munkáját.

Eredményes szervező munkát kívánva várom a rendezvényt!!!

Üdvözlettel, L. L-né A. intézményfejlesztő, köznevelési szakértő, tréner.

 

Két éve folyamatos a megkeresés a szervezők felé, hogy egyes köznevelési alapfeladatok külön-külön is jelenjen meg a Szabadegyetem programjában. A legintenzívebb nyomást óvodapedagógus kollégáink gyakorolták, ezért egy alkalommal már teret biztosítottunk egy óvodában alkalmazható program bemutatkozásának. Ettől eltekintve folyamatosan ellenálltunk annak, hogy intézménytípusok jelenjenek meg akár előadás, akár témasziget szinten. Feltételezem, hogy mára mindenki felismerte, hogy ebben – is – változni kívánunk, hiszen a feleletválasztási blokkban megkérdeztük: melyik alapfeladat jelenjen meg kiemelten a programban. Az eredményt most nem árulom el - várjunk még kettő hetet -, de reagálnom muszáj a felvetésekre.

El kell ismerni, hogy általánosságban igaz: a közneveléshez kapcsolódó több szakmai napos rendezvényeken az óvodai terület- és minden ahhoz kapcsolódó ágazati törekvés- méltatlanul kevés figyelmet kap. Ezen változtatni kell. Változtatni annak ismeretében, hogy az iskolai megalapozó nevelés-oktatás a jó/kiváló óvodai munka nélkül csökkentett hatású lehet csupán. És igen. Ha általános iskolai feladatellátásról és az évfolyamok számáról polemizálunk, akkor beszélni kell az óvoda-iskola átmenetről is. Változtatni kell, mert ez a köznevelési terület is mind nagyobb bajban van, hiszen aggasztó egyes településeken, régiógban az óvodák szakos ellátottságának növekvő hiánya. Ugyanakkor a jelen humánerőforrás feltételeket kell támogatnunk, óvodapedagógus kollégáink napi munkáját kell elősegítenünk a saját lehetőségeinkkel, és ez a hálózati tanulás.

Kedves A.! Öröm volt olvasni minden szavad. Valóban itt az ideje annak, hogy a mesterpedagógusi feladatellátás „intézményspecifikus tartalmai” megjelenjenek a Szabadegyetem programjában. A 2018. évi témaszigeteken ez nem fog elmaradni. És az önértékelés sem…

 

 

A köznevelés intézményei közül a pedagógiai szakszolgálatokkal kapcsolatos szakmai előadásokat, témaszigetet szívesen fogadnék. Gyönyörű hely Sonkád és a környéke, de 6 órás utazással tudom csak megközelíteni, örülnék, ha a szabadegyetem számomra közelebbi helyszínen kerülne megrendezésre.

 

A szakszolgálati feladatellátásban dolgozó kollégák már 2015. évben jelezték, hogy külön témaként szeretnének jelen lenni Sonkádon. Egészen biztos, hogy a szakszolgálat, a gyógypedagógia, a különleges bánásmódot kívánó gyermekekkel való foglalkozás valamilyen szinten jelen lesz a jövő évi programban. Jelenlegi elképzeléseink szerint témaszigeten biztosítunk lehetőséget a konzultációra, de még semmi nincs eldöntve. Az viszont igen, hogy a Mesterpedagógusok IV. Sonkádi Szabadegyetemét továbbra is Sonkádon fogjuk megrendezni. Ez a rendezvény már a településé a hivatalos rendező Sonkád Község Önkormányzata - és az oda elutazó hallgatóké. Sonkádtól távolabb ezt megvalósítani nem lehet. Hasonlót viszont igen, de azt másoknak kell vállalnia.

 

 

Javaslom a gyermekvédelmi, javítóintézeti szakellátás, mint feladatellátási színtér és mint minősítési helyszín bekerülését a programba.

 

A kérés egészen speciális. Kérek e tárgyban némi türelmi időt, mert magam és szervező kollégáim sem eléggé járatosak benne. Az viszont előrebocsáthatom, hogy ennyi ismeret alapján is kijelenthető, kizárólagosan erre nem szervezhető egy másfél órás blokk. Mindenesetre keresünk e területen jártas minősítő kollégát és konzultálunk vele.

 

 

Az első rendezvényen vettem részt, és akkor megfogadtam, hogy soha többé! A "szabadegyetem" színvonala és a körülmények igazán méltatlanok voltak. Ezt a kérdőívet csak azért töltöttem ki, hogy ezt a visszajelzést végre eljuttassam a szervezőknek, hiszen mindenhol csak a méltató vélemények jelentek meg eddig!

 

Köszönöm az eddigieket, és külön köszönöm, hogy az időpontra vonatkozó jelzéseket vettétek.

 

Gratulálok a szervezőknek! Már harmadik éve veszek részt, de a kisebb problémák ellenére csodálatos rendezvényeket hoznak tető alá!

 

Köszönöm , hogy kikéritek véleményünket és rugalmasak vagytok a megvalósításban!

 

Köszönet a szervezőknek, hogy lehetőséget teremtenek szakértők és az oktatásirányítás közötti kommunikációra, vélemény és tapasztalat cserére. Eddig minden évben részt vettem a szakmai programon. Színvonalas és jól szervezett rendezvény.

 

Eddigiekben mindegyik találkozó nagyon hasznos és színvonalas volt. Köszönet Iszák Tibor főszervezőnek, hogy ezt megálmodta......

 

Szép volt, jó volt.....és jó lesz! :)

 

A Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyetemével kapcsolatban nagyon sok méltató vélemény jelent meg, de nem mindenhol és nem csak azok. Példának okáért megemlítem, hogy pontosan a Szabadegyetem honlapján írtam meg az első rendezvényt követően – a második beharangozó cikksorozatában -, hogy milyen észrevételek érkeztek a szervezőkhöz.  Témánként soroltam fel – darabszámmal -, hogy mennyi kritikai és negatív megjegyzést dobtak be a résztvevők – mert volt rá lehetőség - a véleményládába. Meg is köszöntem mindet, mert az ilyen jellegű, konkrétumokat (is) tartalmazó visszajelzéseket tudjuk igazán hasznosítani a munkánk során annak érdekében, hogy a negatívumokat megszüntethessük. Az itt olvasható negatív véleménnyel azonban nem tudunk többet kezdeni, mint megköszönjük, és bízunk benne, hogy kollégánk talál az elvárásainak megfelelő körülményű és színvonalú programot.

Szerencsére több százan nem tartották méltatlannak a Szabadegyetemet, és ennek itt, illetve korábban egyéb fórumokon is hangot adtak. Ahogy fentebb olvasható: nem hibátlanok a rendezvényeink. Nem árulunk zsákbamacskát, törekszünk a minél magasabb szintű megvalósításra, de – sajnos vagy természetesen – problémák így is adódnak, azonban azokat igyekszünk tompítani, kiküszöbölni.

Hálásak vagyunk az újabb, munkánkat elismerő sorokért, melyek természetesen tovább fokozzák a felelősségünket. Három év elteltével már remélhetőleg egyértelmű, hogy a rendezvényünket miért nem nevezzük konferenciának. A Szabadegyetem névvel és az általa megvalósuló tartalommal, módszerekkel új színt akartunk vinni a megszokott eljárások világába. Közelebb hozni a pódiumot és a széksorokat, egyáltalán megmutatni: itt is ott is gondolkodó, értékes emberek – kollégák – vannak. A látható eredmények ellenére sem tettünk le az új utak kereséséről. Erről szól ez az előzetes – kissé sem megszokott – véleménykérés, aminek mi már látjuk a hasznosságát. Sok javaslat megjelenik majd, így valóban kijelenthető, hogy a Mesterpedagógusok IV. Sonkádi Szabadegyeteme- reményeink szerint- „jó lesz J”.

 

Köszönet mindenkinek, aki javaslatát, véleményét eljuttatta hozzánk. Köszönet mindenkinek, aki időt szánt a fentiek elolvasására. Köszönet mindenkinek, aki elgondolkodik az olvasottakon.

 

  

Községünk, közösségünk várja, visszavárja Önt.

 

Sonkád, 2017. október 27.

 

Üdvözlettel:

Iszák Tibor

polgármester